Showing posts with label Films. Show all posts
Showing posts with label Films. Show all posts

Thursday, 15 April 2010

Új szereplők a Karib-tenger kalózai 4-ben

Bár még számos szereplő kiléte ismeretlen, azonban az angol MTV egyik fő híre közt közölte a mai napon, miszerint megvannak a Karib-tenger kalózai 4. (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides) részének újabb szereplői. Az Ismeretlen vizeken című részben sajnos, nélkülöznünk kell a már-már túlságosan is karcsú Keira Knightley-t és a szuper szexi Orlando Bloom-ot egyéb filmes elfoglaltságuk miatt, illetve egyes információk szerint már kiforrottnak érzik karakterük történetét, és nem kívánnak részt venni a folytatásokban. Azt hiszem, ehhez lesz egy-két szavuk a rajongóknak, de biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan nagy sikerű lesz ez az epizód is, mint az előző részek.

Na de nézzük csak, kik lesznek az idén júniusban Hawaii szigeteken kezdődő forgatásban az örök jó pasi Johnny Depp társai, aki mellesleg 21 millió font fejpénzt kap a szerepért, ami Hollywoodban sem csekély összeg, bár még így sem éri el Harrison Ford 38 milliófontos gázsiját az Indiana Jones főszerepéért.  

Azt hiszem nincs olyan ember, aki nem ismerné a Vanília Égbolt dögös spanyol színésznőjét Penelope Cruz-t. Biztos vagyok benne, hogy méltó követőre talált Ms Knightley. Majd meglátjuk mi sül ki belőle. Annyi bizonyos, hogy Johnny Depp és Cruz kisasszony közös szerepei sok-sok szenvedéllyel lesznek teli, ugyanis a színésznő Feketeszakáll lányának szerepében lesz látható, aki meglágyítja Sparrow szívét és valamiféle „kalóz romantika”alakul ki közöttük.
Penelope neve már az év elején ismert volt, viszont csak most derült fény a másik női szereplő nevére, akinek neve sokakat meglepett, már csak azért is, mert a választás a nem túl ismert, 23 éves francia színésznőre Astrid Berges-Frisbey-re esett. A fiatal hölgy a francia Eqqus színpadi produkcióban játszott eddig és pár – számomra megmondom őszintén nem igazán ismert – tv sorozatban illetve filmben láthattuk (Sur le fil, Divine Émilie, The Sea Wall). Talán, amivel mi magyarok is találkozhattunk a Meet the Elisabethz c. 2009-es mozifilm. Ez alkalommal egy karib-tengeri hableányt, Syrena-t alakítja, aki Jack Sparrow kapitánnyal találja szembe magát a tengeren. Tuti, hogy sok férfi néző lesz kíváncsi Syrena „jelmezére”.

Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken számos meglepetést tartogat a nézőknek. Kezdve ugye már az említett megszokott szereplők mellőzésétől, az új szereplők (Ian McShane, Penélope Cruz, Astrid Berges-Frisbey, Stephen Graham) bevonásán át, az új rendezőig. Rob Marshall-nak nagy kihívást fog jelenteni a már megszokott, kalózos sztorik felpörgetése, és megújítása. De szerintem bízhatunk remek rendezésében, a szereplők profizmusában és természtesen Johnny Depp csáberejében mint Jack Sparrow. <3
            
            Kedves Johnny, sok szeretettel várjuk a Karib-tenger kalózai negyedik epizódját Ismeretlen vizeken címmel, amit előreláthatólag 2011. májusában mutatnak be a mozik.

Friday, 19 February 2010

Valentine's Day

It comes every year-When you like it or not"



Just see the perfect CAST:

  • Jessica Alba as Morely Clarkson
  • Jessica Biel as Kara
  • Bradley Cooper as Holden
  • Ashton Kutcher as Reed Bennett
  • Alex Williams as Josh Curts
  • Julia Roberts as Kate
  • Jamie Foxx as Kelvin
  • Anne Hathaway as Liz
  • Jennifer Garner as Julia
  • Patrick Dempsey as Harrison Copeland
  • Eric Dane as Sean Jackson
  • Emma Roberts as Janice
  • Queen Latifah as Paula Thomas
  • Topher Grace as Jason
  • Carter Jenkins as Alex
  • Shirley MacLaine as Estelle
  • Hector Elizondo as Edgar
  • Taylor Lautner as Tyler
  • Taylor Swift as Samantha
  • George Lopez as Alphonso
  • Yasmien Kurdi as Joanna





    Jeeeeeeeeeeee. Végre tegnap láttam a filmet!! Már nagyon készültem rá. Bíztam benne, hogy valami pasival nézem meg a végén, (kivel mással egy ilyen filmet) de természetesen a barátnőmmel mentem, aki rendelkezésemre áll ilyen helyzetekre. Köszi utólag is Anitám! <3
   Sikeresen eljutottam  a táskámban dugi csipsszel a legközelebbi Plázába, mert ezt csakis ott lehetett megnéznem! Muszáj voltam megnézni a Grace klinikából ismert legleglegszívdöglesztőbb két dokit, Eric Dane-t félmesztelenül és Patrick Dempsey-t a csini hajával nagyban is. Igen jól olvasod félmesztelenül szerepel a filmben a mi McSteamy-nk, na persze sajnos a szexi farmerját már nem vette le lentről. Szerintem sok honfitársnőm nem bánta volna még, ha véletlenül lecsusszan arról a kis formás hátsójáról. Na, de magáról a filmről kicsit bővebben, hiszen remélhetőleg férfi társaim is olvassák ezt az oldalt( Ha olvassa egyáltalán valaki???!!!).
   Egykezemen meg sem tudom számolni ,annyi híres színész játszik benne, kezdve a sor elején Julia  Robertscel, aki egyes források szerint percenként több, mint 100 millió Forintot kapott. Megjegyzem 6 percet játszott a filmben. Jó kis órabére van a Micsoda nőnek. De tény és való ,jól játszotta a seregből hazatérő  katona anyukát, aki fiához tér haza egy éjszakára. A filmben kisebb szerepet kap a mostanság nagyon felkapott 18 éves vámpír gyerek,  a Twilightos Taylor Lautner és filmbéli párja Taylor Swift. Akiknek alakítása hanyagolható véleményem szerint.
   A film főszereplőjének mondanám Ashtun Kutchert, aki eljegyzi Valentin Napon barátnőjét ,aki napközben mégis dobja őt,  még "nem élte ki magát eléggé" címszóval. Az Ashton által alakított virágárushoz futnak össze a szálak, aki virágot szállít felszarvazott barátnőjének=tanárnéninek, akibe a végén beleszeret, kocsija ütközik a futballsztárral és még sorolhatnám. Tehát tele van fordulatokkal a film,(a futball játékosról kiderül ,hogy meleg; a virágárus beleszeret a legjobb barátjába; a tanárnénit felszarvazza a pasija, és beleszeret a virágárusba; a doki csalja a feleségét, majd egyedül marad Valentin napon; a menő üzletember ,aki egész nap csapta a szelet egy nőnek kiderül, hogy a meleg futballistával él,; a szende titkárnő valójában dögös szextelefonos; és természetesen az örök szingli is párra talál Velntin napon.), amik természetesen csak a végén derülnek ki. De ettől szép és érdekes kivárni a film utolsó percét is.
   Sokan biztosan nem értenek egyet velem amikor azt mondom érdemes megnézni, de egyestés filmnek mindenképp elmegy. Akár a pároddal vagy csak a barátnőddel, barátaiddal együtt. Ja igen ,és  az Eric Dane rajongóknak azért a pár pillanatért, amikor majd elolvadnak tőle a felsőteste miatt egyszerűen kötelező.... Huh de melegem lett hirtelen....


Thursday, 4 February 2010

Julie & Julia - Két nő, egy recept

 Rendezte:  Nora Ephron

Szereplők:

  • Meryl Streep (Julia Child)
  • Amy Adams (Julie Powell)
  • Stanley Tucci (Paul Child)
  • Chris Messina (Eric Powell)
  • Linda Emond (Simone Beck)
  • Jane Lynch (Dorothy McWilliams)

   A mostanság unalmas estéim egyikén, amikor ismét csak a "krimihétfő" és társai ment a tv-ben sikerült megnéznem a fent említett filmet, melyért Meryl Streep Golden Globot kapott és Oscarra jelölték. Ebből is gondolhatod milyen nagyszerű film, ez a kicsit "művészfilm". 
   Az első pár tízpercben  nem is igazán fogtam föl az időt, amit felölel a film.. Mint később kiderült számomra, két idősíkban játszódik. Az egyik visszarepít Julia Child (Meryl Streep) 1950-es évekbeli Párizsába, ahol a francia konyha rejtelmeit próbálja elsajátítani Julia, amíg a kormánynak dolgozó férje mindenben támogatja. Míg a másik cselekmény Julie Powell (Amy Adams) manhattani életébe visz minket, napjainkban, ahol Julie call centeresként életuntan válaszol a szeptember 11-ei World Trade Center tragédia áldozatainak telefonhívásaira, mígnem elhatározza, hogy elkészíti Julia Child szakácskönyvében található 524 receptet egy év alatt és megosztja tapasztalatait a blogján az olvasókkal. Mely a legolvasottabb blog lesz(,ami a hozzászólások alapján az enyémről nem mondható el.:( ).
   Nos, a film tele van kedves poénokkal, amelyektől már sajnos rég elszoktunk a mai öldöklős,lövöldözős, krimihétfős filmek  és sorozatok miatt. És éppa fent említett két idősík teszi érdekessé, illetve az a végigizgulás, hogy valyon milyen finom étel kerekedik ki Julie próbálkozásaiból, és hogyan győzi le egy-egy fóbiáját (gondolok itt a kacsacsontozásra és a homár főzésre).
   A filmben, természetesen a Mamma Mia-n kívül már ezerszer is bizonyított és ismét nagyszerűt alkotott, Meryl Streep, valami elképesztőt alakít. Nem csoda , hogy Golden Globot kapott a szerepért. Mindenképp angolul, vagy feliratosan nézd meg a filmet, mert azt az akcentust nem szabad kihagyni ,ahogy ő beszél. Még ezt is remekül játszotta. Mellette Amy Adams csak egy kisebb mellékszereplőnek tűnt számomra, de persze ő is remekül játszott. Elismerésem az ő részére is. Gratula az alkotóknak a sok féle díjhoz és jelöléshez.
   Szóval, ha van egy kis időd és szereted a könnyed filmeket, feltétlenül nézd meg a Julie and  Julia filmet. Igérem, nem fogod megbánni. ;)

Sunday, 31 January 2010

Leap Year - Szökőhév

 Cast:

This Friday I spent an afternoon with my sister of course shopping :)  and hanging out  some time together. After I realized that the medical shop, where I wanted to go directly, was closed we decided to watch a movie at the multiplex cinema. We agreed to see Leap Year, subtitled in Hungarian.
I have read reviews about this film earlier and more or less my opinion is the same. The film received negative  reviews from critics. This is a one-night film, you watch it once and maybe never again. However someone who likes romantic comedies may like it.  I do.  And I cannot let myself not to mention the amazing pictures of the wonderful Irish land in the film. On the moviescreen these pictures was more lively and admirable. I wish I could see those mountains soon. :)
Finally for those who likes The Englishman Who Went Up a Hill But Came Down a Mountain film with Hugh Grant I'm sure Leap Year will be loveable  too.. It's worth to watch it once..


Please enjoy its trailer in English with Hungarian subtitle

Thursday, 28 January 2010

AVATAR-3D

Director: James Cameron

Sam Worthington       Jake Sully
Zoe Saldana               Neytiri
Sigourney Weaver     Dr. Grace Augustine
Stephen Lang             Colonel Miles Quaritch
Joel Moore                  Norm Spellman (as Joel David Moore)
Giovanni Ribisi           Parker Selfridge
Michelle Rodriguez    Trudy Chacon
Laz Alonso                  Tsu'tey
Wes Studi                   Eytukan

Avatar trailer



    Last week I had an opportunity to see AVATAR in 3D at one of the cinemas in Budapest. The story itself wasn't unique and exciting especially because I had seen it earlier (not in 3D) on computer. That is why I don't want to talk about the story much. (To read the plot please visit: http://en.wikipedia.org/wiki/Avatar_(2009_film)#Plot) But I was convinced that I must see it in 3D.  Well, I have to make you disappointed. In MY opinion in spite of its huge advertising and publicity it wasn't such a great or empressive movie.
   At the entrance everybody got 3D glasses. It was new for me not to get those paper ones with red and blue lens but plastic ones like real glasses. It seemed that I had a used one, because somebody got in a paperbag, but me no. Ok, I thought that nice hostess girl just wanted to make my work easier and opened it before she gave it to my hand. But at the end it became true that it was used, because at the exit those nice and slim hostesses collected back. I think those people who payed double price for the ticket just because of watching a 3D  movie could have got the glasses.
   In the beginning of the film - after the several trailers of new films, which I have to confess I love watching - the narrator said to put on your 3D glasses. And Avatar begins.... But where the hell is 3D??? I have seen a 3D movie before, but it was totally not like this. In this movie not all the elements were in 3D. I didn't feel that everything would have been in dimension. Some of the characters were just shown on the screen like in normal movies and some characters and elements were in 3D but not highlighted enough. It could have been more impressive and amazing where nobody knows which is the film and reality but in spite of it I couldn't wait to catch some parts of 3D in the movie. The battle part of the film when spaceships fight with dragons (or something like this) could be a very good part to make it in 3D and there is nothing. It is not enjoyable. Like watching a normal, ordinary Star Wars film. It made me very disappointed.
   The only parts where 3D was very good and well detailed the parts where some nature elements were illustrated especially the mother goddess called Eywa. These parts were also amazing without watching it in 3 dimension. But in 3D it was relly marvellous however just these shots from the film.
   In conclusion, unfortunately this film hasn't become one of my favourites. I would advise you to watch it, just you can tell then that you have seen it but I wouldn't recommend you to waste double price of a ticket to watch it in 3D. It isn't a big deal.  Maybe some of you have other opinions about the film, but I 'd like to tell you again that this is MY point of view and about the 3D version not the story and the film itself. I would really appreciate if you give your comments on this topic.